Előszállás története

A település neve először az Úr 1537. évében bukkan fel Elevzallas alakban. A név eredetéről többféle magyarázat létezik: a legelterjedtebb az, hogy az Alföldön letelepült kunok a Dunán túl ezen a helyen létesítettek egy nyugatabbra, előretolt telepet, szállást. Az Anjou-királyok idejében alapíthatták az itteni kun településeket az ezerháromszázas években, s mivel a kunok nem a megyeszervezetbe tartoztak, hanem külön kapitányság fogta össze őket, ezekről az időkről sajnos nem sok emlékünk maradt.

1526-ban a török feldúlta a környéket. A lakók jó része visszatért, a sajátosan nomád, legeltető-vadászó-halászó állattartási formát azonban a török uralom véglegesen felszámolta. A kun kapitányságot feloszlatták, Előszállást Karácsonyszállással együtt Tolna megyéhez csatolták.

A 16. század harmincas éveiben Előszállás a fehérvári prépost birtokába került, majd Zápolya (avagy Szapolyai) János ellenkirály egy 1537. május 20-án kiállított oklevél szerint a Sulyok családnak, nevezetesen Balázsnak, Györgynek és Istvánnak adományozta. Habsburg Ferdinánd, e néven Magyarországon az első azonban fegyveres erővel foglalta vissza a Fejér vármegyei kun szállásokat, majd a hadjáratban vitézül harcoló Horváth Ferencnek, Szarvaskő várurának juttatta őket 1541. január 14-én. Két esztendő múlva aztán Palota és a Podmaniczkyak uralma alá került a környék, de csak névlegesen, mivel akkor már a török uralta. Palota vára is érvényesíthette azonban akaratát legalább annyiban, hogy adót szedett, amit természetesen megtett Rüsztem pasa, a budai beglerbég is. A kellemetlen következmény az volt, hogy Előszállás lakosainak kétfelé kellett adózniuk – persze, ezzel abban az időben nem voltak egyedül.

1559-ben 4490 akcsét adóztak a falubeliek – a töröknek. Az adóösszeírás szerint mintegy ötven házban éltek ekkor az előszállásiak, a földek, házak, szőlők után pedig húsz családnak kellett fizetnie (a közeli Karácsonyszálláson a negyvennégy házból tizenkilencnek). Kilenc gazda juhtartással foglalkozott; az állatok száma ebben az esztendőben 675 volt. A falu népesebb családjai közé tartozott (több adózó gazdával) az Onta, a Csóra, a Telek, a Sajka, az Orbán és a Pálfai.

Nyolcezer pengő magyar forintok lefizetése ellenében 1575. január 28-án Miksa császár Thury Farkasnak, valamint Thury Benedeknek és feleségének, a szépnevű Ostffy Orsolyának adományozta többek az előszállási birtokot – a sólyi, az olaszfalui, a teveli, a kovácsberendi, a polányi, a venyimi, a karácsonyszállási és több elpusztult falu mellett. A törökellenes hadjáratok rendszeressé válásával azonban a Thury család úgy próbált könnyíteni egyre súlyosabbá váló anyagi terhein, hogy duplájára, majd nem sokkal később ötszörösére emelte az évi adót. A hiábavaló könyörgések után 1594-ben a kiéhezett lakosság egyszerűen elszökött.

Pusztán állott Előszállás három évtizeden keresztül, mígnem a török oltalma alatt balkáni jövevények, rácok népesítették be. Az új lakók lelki gondozását a földvári Szent Ilona apátság jámbor szerzetesei látták el, akik azonban ahhoz elég agyafúrtak voltak, hogy a zűrzavaros helyzetben 1630 november másodikán birtokukká nyilvánítsák a települést.

Előszállás – ahol a rác lakosság ekkortájt már hatvan házban élt – és a környező puszták 1659-ben a zirci ciszterek kezébe került. Az 1660-ban az apátság élére álló Ujfalusi Márton pedig, rendszerető ember lévén, nyolcezer forintot fizetett ki a Thury-örökösöknek, vigaszdíjképpen. Nem sokáig örülhettek azonban a derék fráterek a három virágzó rác településnek, Venyimnek, Karácsonyszállásnak és Előszálláspusztának, a törökellenes felszabadító harcok idején ugyanis a rácok is jobbnak látták szedni a sátorfájukat, és a falvak újra kiürültek.

Braun Zsigmond, Ujfalusi Márton utódja úgy látszik, belátta elődje hibáit, mivel 1700-ban a magyarországi ciszter javakat a császár engedélyével 31 ezer forint ellenében eladta a sziléziai Henrichauban működő, ugyancsak ciszterci apátságnak. Előszálláson ez sem segített sokat: a századelőn letelepedett néhány földműves egy évtized múlva a véres kuruc-labanc csatározások miatt újból menekülésre adta a fejét, és a falu immáron harmadjára is kiürül.

A henrichauiak nem is próbálták többször betelepíteni: 1715-ben évi 150 rajnai forintokért bérbe adták, mégpedig Fiáth Jánosnak és Herman Jánosnak. Ekkor mindösszesen nyolc tehén, három ló és cirka harminc sertés az állatállomány, 1720-ban azonban már szarvasmarhából 240, lóból 74 és nagyszámú sertés segíti a duplájára emelkedett évi bérlet fizetését, na meg Fördös István, aki csakhamar a birtok egyedüli bérlőjévé válik.

Ő az, aki 1724-tól kezdve a legelőgazdálkodás mellett szántóföldi művelésbe is kezd, magának pedig majorházat és istállót építtet Karácsonyszállás határában. Persze a rendi gazdálkodás is megkezdődött; 1723-ban ciszterci tulajdonban volt az előszállási birtokon 150 szarvasmarha és 59 ló. 1728-ban szekszárdi tőkékkel a major közelében fekvő szőlőskerteket is újjátelepítik. 1749-ben ezer akó bor terem az időközben közel kétszeresére növelt nagyságú szőlőföldeken. A letelepedett parasztok használatában (hétvégi telek, magyarán) 1774-ban már százkét kapás szőlőállott.

Még 1723 őszén látogat Előszállásra Niklas Antal henrichaui perjel, aki némi csalódással állapíthatja meg, hogy a rendnek semmilyen épülete nem áll rendelkezésre. Hamarost építenek hát egy „kamrát”, amelynek helyére 1729-ben nagyobb házat emelnek. A rendi tulajdonú major kiépítése 1724-tõl kezdődik. Folyamatosan emelik a gazdasági épületeket, a jelentkező követelményeknek megfelelően (kenyeret a kenyérgyárból). Az ellenőrzés fenntartásának és a termelékenység javításának érdekében 1765-ben felépült a kastély, amely állandó lakhelyként szolgált az ideküldött szerzeteseknek. Még 1751-ben kápolnát, majd ennek helyére 1778-79-ben templomot építenek. A plébánia 1766-tól működik, egészen 1951-ig ciszterci szerzetesek vezetésével.

A falu lakossága 1773-ban 366 fő, közülük csupán tíz protestáns, a többi katolikus (ez az arány később sem igen változik). Az elemi népiskoláról az első említés 1783-ból származik. A két tanítónak egy háromszobás ház állott rendelkezésére; a szobákból egyet tanteremként használtak. A harminc oktatandó delikvens taníttatását a rend állta. Ebben az esztendőben a falu lakossága már 425 lélek, azaz 79 család. Öt nemes, hat uradalmi tiszt és két papi személy élt ekkortájt a kalapos király által elrendelt felméretés szerint Előszálláson.

A rendi kiadások 1800-tól, a ciszterci rend – némi kényszerűségből – tanító renddé válásától megsokszorozódtak. 1814-ben az előszállási uradalom újra a zirci apátság fennhatósága alá kerül. 1805-tól az uradalom vezetését világi személyekre bízták: az élen a direktor állt, aki közvetlenül az apátnak tartozott elszámolással. A bérleteket megszüntetik, a birtokot kerületekre osztják, amelyek élén gazdatisztek állnak. Nagyszabású építkezések kezdődnek, minden kerületben egy-egy major létrehozására. A reform sikeres volt, különösen az állattartás terén.

A termelést azonban többször is megzavarták a cselédség kisebb-nagyobb zendülései. A legnagyobb, 1807-es megmozdulás élére – mellesleg jogos követelésekkel – Sudár Simon és Molnár Ádám elbocsátott béresek álltak. A vármegye pandúrjai a zendülés levertével a megyei börtönbe szállították a főkolomposokat. Élelmezésüket – sovány vigasz – az uradalom vállalta.

Az esetenkénti kihágások megtorlására a gazdaság vezetői különböző fenyítő eszközöket vehettek használatba a dorgálástól a pálcázásig. 25 pálcaütés volt például büntetése annak az uradalmi kocsisnak, aki Fehérvár vagy Zirc felé menet kocsijára utasokat vett fel (és ez ki is derült). Az anyagi kárt a tettessel téríttették meg.

1809-ben a megszálló francia csapatok elől Előszállásra menekült a zirci apátság összes szerzetese a kolostor legfőbb értékeivel és a rendi levéltárral együtt. Néhány heti itt-tartózkodás után, a fenyegetések elmúltával visszaköltöztek az anyakolostorba.

A munkaerő hiányának enyhítésére 1811 elején Újmajorban jobbágyfalut alapítottak, amely a Herczegfalva nevet kapta. Április kilencedikén az előszállási úriszéken az uradalom le is szerződött az addig letelepedett jobbágyokkal és zsellérekkel. 1815-ben új kasznárságot és új ispánságot is alapítottak (a kasznár dolga a fa- és vaseszközök kezelése, az ispáné a kerület mezőgazdasági és állattartási ügyleteinek ellenőrzése volt). Ebben az időben Előszállás volt az uradalom legfejlettebb települése. Itt tartották a legtöbb igásállatot is.

Villax Ferdinánd ciszterci apát 1824 után tudatosan törekedett arra, hogy a legjövedelmezőbb rendi birtokot, az előszállásit leválassza a központi kezelésről, és önállóvá tegye. Még 1823-ban megszüntetik a direktori állást, és újból szerzetesek állnak az uradalom élére. Keller Kelemen, aki 1829 és 1844 között vezeti az uradalmat, négy új major (Bernátkút, Kiskarácsony, Ménesmajor, Kelemenhalom) létrehozásával tizennégyre bővíti a kerületek számát.

1838-ban a falu lakossága 845 lélek, amelynek 90 %-a római katolikus. 1841-ben az iskolaköteles gyermekek száma 163 (108 fiú és 55 leánygyermek). Télen járnak is rendesen, de nyáron nemigen. A tanító, Lindenthal Ferenc Budán végezte tanulmányait. „Keresztény tudományt, bibliát”, olvasást, írást, számolást, és néhány kivételes gyerkőcnek német nyelvet oktatott.

1848-49-ben nem történt semmi különleges hadiesemény a környéken. Az uradalom élelmiszerszállítmányokkal támogatta a magyar csapatokat, majd kénytelen volt a császári csapatok jóval nagyobb követeléseit is teljesíteni. 1849 júliusában Székesfehérvár város osztrák főparancsnoka arra hívta fel a sereg főparancsnokának figyelmét, hogy Dunapentelén, Előszálláson, Hercegfalván és a környező pusztákon számos magyar huszár bujkál, akik esetleg összehangolt támadásra készülnek a város ellen.

A szabadságharc, illetve a kiegyezés után országos gazdasági fellendülésben nagyfokú fejlődését Előszállás nem kis részben kedvező fekvésének köszönhette. A fő szállítási útvonal a tízegynéhány kilométerre folydogáló Duna volt, emellett több jelentős szárazföldi útvonal is átszelte az uradalom területét. A vasút először 1883-ban jelent meg: ekkor épültek fel Sárbogárd és Sárosd állomásai. Az egyre növekvő számú (1870: 1456, 1880: 1749, 1900: 2911 fő) lakosság azonban nem községekbe tömörült, hanem kis lélekszámú, szórt településeken élt a pusztákon – ami a gazdálkodási szempontoknak tökéletesen megfelelt. Az elszórt települések közül kiemelkedett az előszállási uradalmi központ, ahol egy 1851-es leírás szerint az igen szép kastély mellett angol kert fekszik, több halastóval, gyümölcsössel, veteményes és virágos kertekkel, vízeséssel (egy korábbi említés szerint még „egy igen ritka tekenyős-tó” is található a kertben). A kertbe hamarosan üvegházat is építenek.

A XIX. század végén nyolcszázhárom gazdasági cseléd műveli az uradalom 31 262 kataszteri holdnyi földjeit. Előszálláson ebben az időben egy gőzcséplő, kilenc vetőgép, 67 eke, öt lóvontatta szecskavágó, 36 szekér, 21 lovaskocsi és mintegy 3994 darab kézi munkaeszköz van használatban. 1885-ben az uradalmi tisztikar összetétele: 1 db kormányzó (a gazdasági utasításokat az apátság valamennyi uradalmát irányító főjószágkormányzótól kapja), 1 db számvevő, 1 db ügyvéd, 1 db orvos, 1 db ménesmester, 1 db erdőmester, 3 db kasznár, 6 db ispán, 1 db raktárnok, 2 db ellenőr, 1 db írnok, 1 db gyakornok (valószínűleg azt gyakorolta, amit az ellenőrök ellenőriztek). A munkásokból azonban állandó hiány mutatkozott, így azokat a környező településekről kellett toborozni.

Az 1897. július elsején kitört aratósztrájkot – amelyhez több mint ötszáz arató csatlakozott – az apátság nem tudta leverni, a munkások elvonultak. A további bonyodalmak és károk megelőzésére felemelték a hercegfalvai csendőrőrs létszámát, és a szerződésszegőket szigorú büntetéssel fenyegették meg. 1898-ban aztán jutalmazásokba is kezdtek az idősebb, kiszolgált cselédek körében.

A tizenkilencedik század végén Zircen az uradalmak részére gazdasági  titkárságot hívtak életre. Átszervezték a gazdasági számvevőségeket is. Előszálláson az állattenyésztés került előtérbe, de nagy lehetőséget láttak a dohánytermesztésben és a szőlőben is. A XX. század elejének fejlesztéseit Wéber Márton jószágkormányzó irányította Előszálláson.

Az első világháború és a tízes évek szeszélyes időjárása azonban jócskán visszavetette az uradalom fejlesztését. Az eredményeket csökkentették a takarmány- és állat rekvirálások. A katonáskodó munkásokat 1916-tól hadifoglyok pótolták (a krónikások különösen az orosz hadifoglyok szorgalmát és hozzáértését emelték ki).

Az 1918-as események során az irányítás kicsúszott az uradalom vezetőinek kezéből. A pusztákon fegyveres katonák fenyegették a módosabb polgárokat, több rablás történt. Darumajorban feltörték az uradalmi magtárt és több mázsa terményt vittek el. December nyolcadikán Stadler Mihály és Kovács János előszállás-szőlőhegyi lakosok vezetésével megalakult a Szociáldemokrata Párt helyi szervezete. Az uradalom vezetőivel a hercegfalvai Nemzeti Tanács tárgyalt. A Tanácsköztársaság alatt a gazdaság termelőszövetkezetté alakult, de minden más maradt a régiben.

A helyzet stabilizálódása után, 1922-ben megkezdődött a földosztás, amely azonban 614 hatszáz négyszögöles házhely kiosztása után abba is maradt. A magángazdálkodásra a legelőbérlet nyújtott lehetőséget. 1922-tõl újraindítják a központi gépműhelyt, tovább építik a cselédlakásokat, valamint nyolc kerületben sertéshizlaldákat hoznak létre.

1924-ben Wéber Márton helyére az 1917 óta előszállási másodkormányzóként tevékenykedő ciszterci, Hagyó-Kovács Gyula kerül, aki a magyaróvári agrárfőiskolán végzett. Vele új korszak kezdődik az előszállási uradalom történetében.

Az 1920-as évek közepétől a lótenyésztés kiugrásszerűen fejlődik. 1925-ben az uradalom üzleti kapcsolatba lép az ercsi cukorgyárral. A cukorrépa termőterülete az elkövetkezendő években megsokszorozódik, a szállítás megkönnyítése érdekében 1934-ig 750-800 ezer pengő ráfordítással 64,5 kilométer gazdasági kisvasút épül, amely Róbertvölgy kivételével valamennyi majort és pusztát érinti (ez volt az ország második leghosszabb ilyen célú vasútja a mezőhegyesi mögött). Növekedett a tehén- és a sertésállomány; a hízott sertések száma 1923 körül már háromezer környékén mozgott. Az előszállási tenyészállatok a vásárokon és a kiállításokon is megjelentek.

A befolyó jövedelem a rend költségeit fedezte: nagyrészt az előszállási uradalom állta például a budai ciszterci Szent Imre-templom és gimnázium felépítését 1927-29 között. Az uradalomban is számos kiadási forrás adódott: ezekben az években cserélik például az előszállási templom és kastély, a hercegfalvi plébánia fazsindelyes fedését eternitpalára. 1928-ban a zirci apátúrnak egy Mercedes-Benz, 1930-ban az uradalom részéra egy Buick személygépkocsit vásárolnak.

1933-ban az uradalom Hagyó-Kovács Gyula javaslatára megvásárolja a kétezer holdas simontornyai Wimpffen-féle grófi birtokot a középkori várral együtt 700 ezer pengőért, amely kifejezetten jó árnak számított a három majorságot magába foglaló területért. (Az előszállási hagyomány szerint ezért kapta Kovács Gyula a „Hagyó” előnevet.)

Az 1928-as év folyamán az addig közigazgatásilag Hercegfalvához tartozó Előszálláspuszta, Róbertvölgy, Nagykarácsony, Kiskarácsony, Daruhegy és a hozzájuk tartozó majorok, puszták leválnak, és Előszállás néven közel négyezres lakosságú új községgé válnak. A település vezetősége a kilencfős elöljáróságból (bíró, jegyző, törvénybíró, pénztáros, közgyám és hat tanácsbeli esküdt) és 24, a lakosság által választott képviselőből állt. Az első képviselő-testületi ülést 1928. április 28-án tartották Horváth György községi bíró elnöklésével. Az elöljáróság rendelkezéseit a kisbíró hirdette ki 18 helyen. Az első időkben az új település több alkalommal is kapott állami segítséget, például az 1930-ban létesített daruhegyi artézi kúthoz. A villamosvezeték kiépítése 1931-tõl kezdődik. A nagyobb önállósággal a társadalmi élet szerveződése is megindult: 1929-ben létrejött a nagykarácsonyi gazdák Legeltetési Társulata, s az előszállásiaké is kibővült. 1940-ben létrejött a hegyközség Hannig Sándor hegybíró és Jankovich Ignác hegyközségi elnök vezetésével. A település gazdasági életét azonban ténylegesen továbbra is az uradalom irányította, hiszen a község területének mindössze 6 %-a volt magángazdák kezében.

Az új település területén a rend által építtetett egytantermes, tanítólakásos iskolán kívül, amelynek épülete ma is áll a plébánia mellett, két állami iskola működött: az Öreghegyen három tanterem három tanítóval, Daruhegyen kéttantermes iskola két tanítóval (ez utóbbi 1940-ig római katolikus népiskolaként működött).

1936-ban állami felvásárlás és földosztás útján Előszállás-Öreghegyen 144, Daruhegyen pedig 25 hatszáz négyszögöles házhelyet mértek ki, legelőkkel és további földekkel együtt. A földosztás ezekben az években az uradalom más területein, Hercegfalván, Baracson, Nagyvenyimen, Apátszálláson is megkezdődött.

Az 1939. május 28-29-én tartott választásokat Előszálláson a Magyar Élet Pártja nyerte, a szavazatok 57,83 %-ával.

1941 júniusában, Magyarországnak a Szovjetunió elleni háborúba való bekapcsolódásakor Előszállásról 190 cseléd és 180 aratómunkás vonult be. Az itthon maradt családtagokról az uradalom gondoskodott. 1944 őszén megjelentek a községben az első menekülő katonai alakulatok (polgárokból már korábban is több ezer vonult át). Áthaladtak Előszálláson a mezőhegyesiek százhatvanan járművekkel, lovakkal, ménessel, de a békéscsabai, a nagykőrösi, a szatmárnémeti és a székelyföldi méntelep is. Az uradalomban kapott elhelyezést 180 állat a mezőhegyesi Nonius ménesből, valamint a szarvasi gazdasági középiskola felszerelése és állatai, sőt ötszázötven békéscsabai levente október közepétől az oroszok bejöveteléig, december harmadikáig répaszedőként dolgozott Előszálláson (egy fiút az oroszok agyonlőttek, a többiek hazajutottak). Az átvonuló és itt megszálló menekülteknek az uradalom és a falu népe minden tőle telhető segítséget megadott. Az előszállásiaknak maga Hagyó-Kovács tiltotta meg a távozást.

December harmadikán reggel az oroszok közeledtére az addig a kastélyban tartózkodó Kesseő tábornok és a Dunát Rácalmástól Paksig védelmező Matolcsy harci csoport vezetősége elhagyta a községet. A kastély lakói, valamint a cselédekből mintegy háromszázan a kastély pincéjében kerestek menedéket. Délután két-három óra felé az oroszokkal szembeszálló húszegynéhány fős német katonai különítmény elérte Előszállást. A harci cselekményeket a jószágkormányzó dolgozószobája ablakából telefonon közvetítette a Hercegfalván tartózkodó tisztikarnak, egészen, amíg egy repesz el nem vágta a vezetéket.

Az oroszok a délután folyamán megszállták a falut, az éjjel pedig a kastélyba is beköltöztek. A személyzet és a tanítók családjaikkal együtt a kormányzó három szobájába szorultak. December hetedikén Hagyó-Kovács körbelovagolt az uradalomban, és ellenőrizte a tiszteket. A továbbvonuló katonák elvitték a használható lovakat, takarmányt és a járműveket is. Hamarosan megérkeztek a megszálló különítmények. A kastélyban megbúvó ötven-hatvan cseléd közül egy lányon erőszakot akartak elkövetni, a szembeszegülő Zárug László segédtisztet lelőtték. Az orosz megszállásnak a faluban több polgári áldozata is volt. A vezetőségnek, és magának a jószágkormányzónak is többször kellett szembenéznie az életveszéllyel, néhányszor csak csoda folytán maradtak életben.

Február másodikán a kastélyt egy hétre kiürítették, lakói Róbertvölgybe költöztek. Valószínű, hogy e néhány nap alatt a dunántúli orosz seregek főparancsnoka, Tolbuchin marsall szállt meg az épületben.

A Debrecenben székelő kormány földbirtok-rendeletére reagálva Hagyó-Kovács Gyula memorandumot készít, amelyet április ötödikén maga ad át Teleki Géza kultuszminiszternek, hogy az közvetítse Miklós Béla miniszterelnöknek és Faragho Gábor közellátási miniszternek. Hazatérve megalakítja Előszálláson és Hercegfalván a földosztó bizottságokat. Hamarosan azonban bebörtönzik, majd szabadulása után Székesfehérváron kell maradnia (Előszállásra nem térhet vissza többé). Feljegyzései szerint az oroszok elvittek Előszállásról 622 lovat, 1000 ökröt, 1000 tarka tehenet, 350 „magyar gulyabeli” állatot, 1400 növendék marhát, 8000 sertést, 8200 birkát, valamint 480 vagon különféle terményt.

A községben már 1945 elején szerveződni kezdenek a politikai csoportosulások. 1945. április 18-án megalakul a Nemzeti Bizottság, amelyben a Kisgazdapártot Virág István, Gergelyi Béla, Debreceni Sixtus Imre, Szilágyi István, a kommunistákat Vass Antal, Horváth Júlia, Juhász Ferenc és Kincses Ferenc, a földmunkásokat pedig Hermann András szakszervezeti küldött képviselte. Utóbbi lett az elnök, Debreceni Sixtus Imre, volt uradalmi tiszt pedig a titkári teendőket látta el. A Nemzeti Bizottság kezébe vette a település irányítását: kinevezték a községi tisztviselőket, megszervezték a közellátást, felmérték a háborús károkat. A lakóházakban nem esett nagy kár, az állami iskolákból azonban eltűntek a bútorok. A lakosságszám az 1944 novemberi 4156 főről 1945 áprilisának közepére 3876 lélekre fogyatkozott (a legtöbben a hadműveletek idején hagyták el e települést).

Május elejétől intézkedéseket hoznak a sűrűn előforduló lopások elkerülése végett. Szeptember harmadikán a járási főjegyző jelenlétében megalakul a községi képviselőtestület. Vezetőjegyzőnek Dala Józsefet, segédjegyzőnek Schiller Ferencet választották. A községi bíró Hermann András ellenében Vadócz György, a törvénybíró Ferenczi István, a pénztárnok Hannig Ferenc, közgyám Virágh József lett. A tanács tagjai (és egyben elöljárók) Tóbel Mihály, Rajcsányi János, Németh Mihály, Flier Ferenc, Horváth Ferenc, Szilágyi István lettek.

1945 tavaszán 12 712 kataszteri hold uradalmi földet osztottak ki 888 igénylőnek, amelyek jó része volt gazdasági cseléd vagy mezőgazdasági munkás volt (a kiosztott földnek azonban csak kevesebb mint fele lett előszállásiaké). Ugyanekkor 545 házhely is kiosztásra került. A községi földalap tulajdonába került a kastély kétholdas parkjával, továbbá 89 uradalmi lakóház, hat uradalmi iskola, 87 gazdasági épület. November harmadikán az Országos Földbirtokrendező Tanács rendeletére Előszállás határában a ciszterci rendnek mintegy kétszáznegyven, a hajdúdorogi görög-katolikus püspökségnek kétszáz holdat mértek ki, amelyeket az egyházak néhány évig használhattak is.

Az 1945. novemberében tartott országgyűlési választásokon Előszálláson a Kisgazdapárt 56,89 %-ot kapott. A második legjobb a Nemzeti Parasztpárt lett, 28,27 %-kal (a Kommunista Párt negyedik lett 4,93 %-kal). Az 1947-es választásokra a Kommunista Párt eredménye közel tíz százalékkal megnőtt (14,10 %), de így is csak harmadik maradt a kisgazdák (43,12 %) és a Parasztpárt (29,75 %) mögött.

1945 szeptemberétől dolgozott Előszálláson a község első önálló állatorvosa, Eglesz Mihály. A községi orvos az 1949. augusztus 6-ai összeírás szerint Tóth Andor, a szülésznők Magosi Mihályné és Szili Ferencné.

Nagykarácsonymajor betelepítésére és önálló községgé alakítására már a II. világháború előtt születtek elképzelések – önálló temploma is megépült 1935-ben. 1946-ban Mátraderecskéről és Visznekről összesen 78, földhöz otthon nem jutott család költözött át a majorba, amelynek lakossága így meghaladta az 1600 főt. 1947-ben kiépült a kövezett út Nagykarácsony és a nyolc kilométerre fekvő anyaközség között, ez év novemberében pedig az előszállási képviselőtestület jóváhagyta a nagykarácsonyiak önállósulásra vonatkozó kérelmét. Augusztus eleje óta a településen egyébként is működött önálló jegyzői kirendeltség, amely Kiskarácsony, Györgyszállás és Nagykarácsonyszőlőhegy közigazgatását is ellátta.

Az 1949. április 4-én alakult Szabadság Tsz az ötvenes években nem igazán fejlődött, a gazdák nem szívesen adták fel nehezen szerzett önállóságukat, sokan pedig a megnövekedett állami terhek miatt eladósodtak, nincstelenné lettek (ezekben az években megsokszorozódott az öngyilkosságok száma is). A jól működő ménesmajori állami gazdaság 1945-ben alakult. Termőterülete 1957-ben 5377 kat. holdra rúgott, az itt dolgozó munkások száma a fénykorban a 450-et is meghaladta. 1959-ben újabb három termelőszövetkezet jött létre (ezáltal a község szinte teljes lakossága szövetkezeti tag, illetve alkalmazott lett): a Kossuth Tsz 182 tagja 1336 holdon gazdálkodott, az Új Élet Tsz-nek 156 tagja és 1023 hold földje volt. A Rákóczi Tsz 86 tagja 376 hold földet művelt.

A legjobb földek a Szabadság Tsz tulajdonában voltak, amely 1960 elejére 260 fős tagsággal működött. A következő évben a Szabadság neve alatt egyesült a még működő három termelőszövetkezet (a Rákóczi már korábban felbomlott).

A háború után Előszálláson több kisebb iskola működött, de helyszűke miatt egyik sem felelt meg céljainak. 1956-ra felépült a 12 tantermes és tornatermes új iskolaépület, ahova az első tanítási esztendőben 632 diák járt; 1961-ben azonban már 710 tanulót oktatott az iskolában dolgozó 24 pedagógus. Az első igazgató Molnár Miklós lett. Az iskola elkészülte után néhány évvel felépült a művelődési ház, amelynek egyik szárnyában megnyílt a községi könyvtár is.

Az állami tulajdonba került kastélyba nevelőotthon költözött, amely a rendszerváltás után az országban az épületből kiköltözve az elsők között vezette be a családotthonokban való nevelést. A kastély újra egyházi tulajdonba került. Ma üres.

Az 1990 őszén lezajlott első szabad helyhatósági választásokat Előszálláson a falut már három éve tanácselnökként irányító Váradi István nyerte a szavazatok 61,7 %-ával. 1990-ben felavatták a második világháborús emlékművet a temetőben. Ebben az évben adták át a kibővített óvoda új szárnyát is. A kilencvenes évek elején kiépült Előszálláson a kábeltelevíziós hálózat, majd hamarosan a telefon is megérkezett.